2014. január 26., vasárnap

Arctisztítás

Sziasztok!

Mint már említettem a Facebookos oldalunkon, szombaton arctiszításon voltam a Penelope's beauty kozmetikában. Az arcbőröm elég problémás mostanában, zsíros-száraz, gyulladt, így úgy gondoltam, hogy mostmár kikérem egy szakértő véleményét. Már szinte mindent kipróbáltam rá, és semmi sem volt az igazi. (olcsóbb-drágább árkategóriás termékeket egyaránt)



A szalon a VIII. kerületben, a Bródy Sándor utcában található, a Rákóczi úti villamosmegállótól csak pár perc gyalog.
Arckezelésre szerintem nem jár senki szívesen, így én is kicsit félve léptem be az ajtón. (persze nem ez volt az első arckezelésem, de akkor is...) Krisztina, a szalon tulajdonosának kedvessége, és a barátságos, nyugodt környezet egyből megnyugtatott. Krisztával egyből egy hullámhosszon voltunk, mindig volt valami témánk, így hamar elröpült az idő.
Újdonsült, lelkes bloggerként lelkesen kérdeztem, és érdeklődve hallgattam szakértői véleményét, hasznos tanácsait.



Kriszta 2002-ben végzett Vasváry Erika aranykoszorús mesternél, majd 2009-ben lediplomázott a Műegyetem műszaki szakoktatói szakán, és 2011 óta kozmetikus gyakorlati oktatóként tanít az Erzsébet Királyné szakiskolában.
A szalont a hagyományos kozmetika jegyében hozta léte, így csak természetes alapanyagú termékeket, gyógynövényeket használnak kezeléseik során.



Mint kiderült, Panarom termékekkel dolgoznak. Személy szerint nem ismertem ezt a márkát. Ezek a termékek tiszta növényi alapanyagokból, vadon termő virágok, gyógynövények kivonataiból és esszenciáiból készülnek. Az illóolajok prémium minőségű termékek, nem tartalmaznak semmilyen bőrre káros összetevőt.
A kezelést az arcbőröm tisztításával, majd gőzöléssel kezdtük, a nyugtató zene mellett teljesen kikapcsoltam, és szó szerint élveztem az utána következő "nyomkodást" is. :)
Mivel elég problémás most az arcbőröm (aki ismer tudja, hogy szinte sosem volt pattanásom), Kriszta nem volt egyszerű helyzetben.
Az arctisztítás után a bőrtípusom, és panaszaimra megfelelő pakolást kevert, majd föltette az arcomra. A levendula illatával nem tudtam betelni... :)




Míg hatott az arcpakolásom, sok-sok hasznos tanácsot kaptam, hogy hogyan szabadulhatnék meg a gyulladt, kellemetlen pattanásaimtól. Több alternatívát is találtuk a bőrproblémám kiküszöbölésére.
Első körben  kaptam egy kis tégelyben egy hidratáló krémet, amivel itthon kell kennem minden nap az arcomat. Kriszta ezt is a bőröm sajátosságaihoz, és bőrpanaszaimat gondosan felmérve készítette el. A tapasztalatokról-változásokról is be fogok számolni pár nap elteltével. :)



A pakolást egy fantasztikus masszázs következett, ami megkoronázta a kezelést. Nem gondoltam volna amikor elindultam itthonról, hogy ilyen pozitív tapasztalatokkal térek haza.
1 hónap múlva ismét meg fogjuk ismételni az arctisztítást, így fel tudjuk mérni mennyit változott, javult, valamint milyen hatóanyagot-gyógynövényt- kell még a hidratáló krémembe becsempészni.
Krisztát megkértem, hogy szedje össze milyen termékeket használt az arckezelésem során, hogy meg tudjam nézni, és megmutatni Nektek.



Azért szerintem durva belegondolni, hogy például a Csipkebogyó-, Avokádó- és Búzacsira kivonatokból milyen klassz dolgokat lehet csinálni, és hogy ezek milyen tápláló, és nyugtató hatással vannak a bőrünkre.  Az illatukról meg ne is beszéljünk... Brutál jók.

Szóval csak ajánlani tudom, aki teheti forduljon bizalommal Krisztához, és két kolléganőjéhez Tímeához és Viktóriához, foglaljon időpontot, és menjen el egy arckezelésre, mert mindenki arcbőre megérdemel ennyi törődést, és felfrissülést. 
Ez nem hagyományos arckezelés, hanem aromaterápiás, így sokkal másabb, mivel nem csak a testre, hanem a lélekre is hat. Nem úgy, mint a megszokott nyomkodós, géppel kezelős kezelések.
A kozmetika fő profilja a kozmetikai kezelések mellett a gyanta (főként intim gyanta). Tehát ez ügyben is várják bizalommal a lányok megkereséseteket.

Már nagyon várom, hogy leteljen az 1 hónap, és ismét visszamehessek. Már 1 nap után a bőröm tapintásán, hogy másabb.  Bízom benne, hogy végre visszakapom a régi arcbőröm, és megtaláljuk, kiküszöböljük a probléma forrását. ;)

Még egyszer nagyon köszönöm Kriszta!
Üdv.,
K.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése